A magyarországi piarista telkek története (1938)

Hannig István SchP; Koltai András (sajtó alá rend.)
Piarista Rend Magyar Tartománya, Budapest, 2020
(Kéziratok Magyarország piarista múltjából, 1)

Hannig István (1873–1939) piaristát 1934-ben nevezték ki a magyar rendtartomány vagyongondnokává. Ezután kezdett neki, hogy összeállítsa a rend telekállományának történeti dokumentációját. Térképvázlatokkal illusztrált kézirata 1939. január 17-én bekövetkezett halála miatt töredékes maradt. Csupán a budapesti és kecskeméti rendházak telkeiről, illetve a mádi szőlőbirtokról szóló részek mondhatók teljesnek. Debrecenről, Magyaróvárról, Nagykanizsáról és Sátoraljaújhelyről Hannig csak töredékes fogalmazványokat készített. A kézirat egyes darabjai a 2000-es évek elején a tartományfőnökség levéltárának különféle pontjairól kerültek elő. Ezeket 2008-ban a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára akkori honlapján, most pedig digitális könyv alakjában tesszük elérhetővé.