Trianon100

Trianon és az Egyház (és a piaristák)

A trianoni béke centenáriumát követően egy év halasztással rendezte meg az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a „Trianon és az Egyház” című konferenciát, azzal a céllal, hogy az utóbbi időben szerencsés módon figyelmet kapott téma egyháztörténeti oldala is megismerhető legyen. Bár a téma első látásra nem tartozik a kutatócsoport fő profilját képező vatikáni kutatások célpontjai közé, de – mint kiderült – a problémakör számos tekintetben érinti Magyarország és a római Szentszék kapcsolatait.

Trianon és a magyar piaristák (3) Léva

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.

Trianon és a magyar piaristák (2) Podolin

Trianon és a magyar piaristák (1) Rózsahegy

Feliratkozás a következőre: Trianon100