pillanatok

Piarista pillanatok (2) Az első piaristák Debrecenben (1719)

Debrecen a szabad királyi városi kiváltság elnyeréséért cserébe 1715-ben kénytelen volt hozzájárulni területén egy katolikus plébánia létesítéséhez, amelynek vezetését 1719-től a piaristák vettek át. Az első piarista, Szlopnyai Elek 1719. január 17-én érkezett, majd áprilisban csatlakozott hozzá Hornik István, akik káplánként szolgáltak. Miután 1720 őszén megérkezett a harmadik rendtárs, Halápy Konstantin, az iskolát is megnyitották. Ezt ábrázolja Unghváry Sándor 1936-ban készült freskója a debreceni Szent Anna plébániatemplomban.

Piarista pillanatok (1) A piarista rend honosítása Magyarországon (1715)

Az 1708–1715. közötti években négy ülésszakban megtartott magyar országgyűlés végén, 1715-ben a rendek elfogadták, III. Károly király pedig jóváhagyta azt a törvényt, amely a piarista rendet Magyarországon „befogadottnak és állandósítottnak” mondta ki. Ezt ábrázolja Pataky Imre festménye, amelyet a kecskeméti piarista gimnázium számára festett 1904-ben.

Feliratkozás a következőre: pillanatok