Neves piarista diákok

Neves piarista diákok (bevezető)

Az adattár alapját a A piarista diák kis kalauza című kis könyvecske szolgáltatta, amely már első kiadásától (A piarista deák kis kalauza, 1905) fogva tartalmazta „A piaristák híresebb tanítványainak” névsorát. A szerkesztő, Prónai Antal azonban lábjegyetben hozzátette, hogy „e névsor korántsem tart számot teljességre; a kiegészítésre szolgáló adatokat nagy köszönettel fogadom, valamint hálásan köszönöm mindazoknak szívességét, akik összeállításához készséggel hozzájárultak”. A névsor valóban kiadásról kiadásra (1912, 1926) bővült, és egyaránt tartalmazott elhunyt és akkor élő piarista diákokat. A Sebes Ferenc által szerkesztett 1929. évi negyedik kiadás külön sorolta föl a „múlt” és a „jelen” piarista öregdiákjait, utóbbiakról megjegyezve, hogy „főleg azok vannak fölvéve, akik a piarista iskolával érintkezést tartanak fönn”. A Tomek Vince által szerkesztett 5. kiadástól (1934) fogva az élők elmaradtak, ettől kezdve csak az elhunytak szerepeltek. A hatodik (1939) és hetedik kiadásokban (1943) Tomek nem névsorban, hanem életpályák (foglalkozások) szerint csoportosítva sorolta föl a neveket. Az alábbi adattár magját tehát azon 849 személy adatai alkotják, akik a Kis kalauz hét kiadásban (1905–1943) szerepeltek. Ezt a 2017-ben rendezett Hitre, tudásra kiállítás egyik panele számára újabb nevekkel (például piarista szerzetesekével, akik a Kis kalauzokban külön szerepeltek), később internetes (főképp Wikipédia) hivatkozásokkal egészítettünk ki, majd azóta is folyamatosan bővítjük. A Kis kalauzok csak 1929-től kezdve közölték a személyek halálozási évét, így ahol ez nem volt kideríthető, ott a kis kalauz kiadásának évét tüntettük föl, kapcsos zárójelben. A helynév azt jelzi, hogy az illető hol volt a piaristák tanítványa. (KA, 2021).

Név Élt Életpálya Foglalkozás Iskola
Zách János Ferenc 1754 – 1832 matematikai, fizikai, kémiai és műszaki tudományok csillagász Budapest (Pest)
Zelinski Róbert gr. 1850 – 1939 történettudomány közgazdasági író Budapest (Pest)
Zelovich Kornél 1869 – 1935 építészet építész, műegyetemi tanár Vác
Zichy Aladár gr. 1864 – 1937 közélet király személye körüli miniszter Budapest
Zichy Antal 1823 – 1898 irodalom író Veszprém
Zichy Domonkos gr. 1808 – 1879 egyház veszprémi püspök Tata
Zichy Mihály 1827 – 1906 képzőművészet festő Budapest (Pest)
Zimányi József 1931 – 2006 matematikai, fizikai, kémiai és műszaki tudományok atomfizikus, informatikus Budapest
Zimay Károly 1875 – 1939 közélet Kecskemét polgármestere Kecskemét
Zipernowsky Károly 1853 – 1941 matematikai, fizikai, kémiai és műszaki tudományok mérnök, feltaláló Budapest (Pest)
Zolnai Béla 1890 – 1969 filológia és esztétika nyelvész Kolozsvár
Zoltán Béla 1865 – 1929 közélet igazságügyminiszter Budapest
Zsigmond Vilmos 1930 – 2016 színház Oscar-díjas operatőr, filmrendező Szeged
Zsitvay Leó 1841 – 1915 közélet jogász, kúriai tanácselnök Budapest (Pest)
Zsoldos László 1874 – 1926 irodalom író Budapest
Zubriczky Aladár 1872 – 1926 egyház teológus, egyetemi tanár Budapest