Digitális kiadványként is olvasható magyar piaristák történeti névtára

Digitális formában is hozzáférhetővé tettük a Piarista Rend Magyar Tartományának történeti névtárát, amely 1998-ban jelent meg nyomtatásban. Elkészülte annak idején a rendtörténet egyik legnagyobb hiányosságának pótlását jelentette, és azóta is alapvető kézikönyvnek számít. Megjelenése közel évtizedes csapatmunka eredménye volt, hiszen a cédulákat, amelyekre Léh István (1890–1983), a piarista novíciusok szinte „örökös” magisztere gyűjtötte az életrajzi adatokat, először adatbázissá, majd nyomtatott kötetté kellett alakítani.

A most közzétett elektronikus kiadványt nem szkennelés, hanem az eredeti digitális kézirat alapján állítottam elő, úgy, hogy megpróbáltam rekonstruálni az eredeti kiadvány tördelését. Ez tökéletesen nem volt kivitelezhező, így az elektronikus kiadás kevéssé eltér a nyomtatott kiadástól. Tartalmilag javítottam a nyilvánvaló sajtóhibákat és az alfabetikus besorolási hibákat (utóbbiak abból adódtak, hogy a magyar ékezetes kareketereket akkori szoftverek nem jól kezelték). Végül pótoltam egyes nyilvánvaló hiányokat is, például az Amerikai Egyesült Államokban működő piaristák életrajzi adatait, illetve a rendből kilépettek halálozásait, amelyek Léh István adattárában nem szerepeltek. Terveink szerint a jövőben sor kerül majd az adattár komolyabb kiegészítésére, és kereshető adatbázisként való közzétételére is. (Koltai András)