A piarista rend több évszázados magyarországi oktató, nevelő és lelkipásztori tevékenysége mellett a hazai szőlő- és borkultúra fejlesztésében is jelentős részt vállalt. A borászat ugyanis az ország sok településén az élet szerves része volt, sokak megélhetését biztosította, sokak mindennapi itala volt, és ez alól még egy tanító szerzetesrend sem lehetett kivétel.
Már a piaristák második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ben, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a rendre a Kiskárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Később is sok piarista rendház megélhetéséhez hozzájárultak a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. 1727-től a Hegyalján, Tokaj városában is működött piarista rendház, amely 1789-től Sátoraljaújhelyre költözött. Voltak hegyaljai szőlői a debreceni rendháznak is, amelyeket 1737-ben Szlopnyai Elek házfőnök örökölt sógorától, Pettkó Mihály tokaji királyi udvarbírótól. A debrecenieknek később volt még szőlőjük a bihari Hegyközcsatárban, Hegyközszentimrén, Váradolaszin, sőt a debreceni Postakertben is. A nagykanizsai rendház a Látó-hegyen, a nyitrai a Zobor-hegyen, a veszprémi Paloznakon, a váci Spinyéren, a pesti Kőbányán és Promontoron (Budafok), a kecskeméti pedig a Kőrösi út mentén és Talfáján (később Kisfáiban) termelte saját borát.
Jelentősebb szőlőbirtokhoz akkor jutott a rend, amikor I. Ferenc királytól 1807-ben megkapta az egykori székesfehérvári őrkanonokság uradalmát, a Custodiatust, amelyhez a balaton-felvidéki Akali és Dörgicse is hozzátartozott. Az 1870-es években telepített dörgicsei Pántlika szőlő (az 1877/1878-ban épített pincével együtt) túlélte a filoxérát is, palackbozott borai (elsősorban olaszrizling, továbbá szilváni, muskotály, szürkebarát és vörös burgundi) pedig kiállítások győztesei voltak. A rend másik szőlőgazdaságát 1933-ban vásárolta a rend a hegyaljai Mádon (a csődbe jutott Somogymegyei Takarékpénzártól), ahol furmint, muskotály, hárslevelű és aszú borok kerültek ki a pincéből. Az 1945 utáni diktatúra államosítási hullámaiban azonban mindezek a birtokok elvesztek a rend számára, csupán a kecskeméti Kisfáiban maradt meg egy kisebb (1,5 hektár) szőlő, amely a két megmaradt rendházat látta el borral. Az egykori piarista pincékben ma mások érlelik a bort.
Ezért a rend 2009-ben azt határozta el, hogy évente borválogatót rendez, amelyen kiválasztják azt a bort, amely „Piarista bor” néven képviselheti a rend borászati hagyományait és értékeit. Az első alkalommal, 2009-ben olyan száraz fehér borok pályázhattak, melyek a balatoni és a tokaji régiókban, a hagyományos piarista szőlőtermő területeken termettek.
Irodalom
- Hannig István, A magyarországi piarista telkek története, 1938.
- Szentiványi Béla, A piarista Kusztodiátus gazdaságtörténete, Bp., 1943, 211-225.
- Hernády Zsolt, Hagyomány és minőség: Ötven év után újra van bora a piaristáknak, in Piár Futár 7(2009):8-9, 8.
- Sági Norberta, A kecskeméti piaristák példamutató gazdálkodása Pozsgay Rezső házfőnök irányítása idején (1920–1936), in A piarista rend Magyarországon, Bp., 2010, 201-216.