A magyarországi piarista iskolák diáknévsorai

Ezzel a repertóriummal azok számára szeretnénk segítséget nyújtani a kutatáshoz, akik egy egykor piarista iskolába járt diák adatait keresik. A diákokra vonatkozó adatok két legfontosabb forrása az iskolai anyakönyv (catalogus, matricula, névkönyv), illetve az iskola nyomtatott értesítője, mely utóbbi típus a 18. század végén jelent meg, de tömegesen, (szinte) hiánytalan sorozatokban többnyire csak a 19. század második felétől maradt fenn.

Az alábbi jegyzék készítésekor arra törekedtünk, hogy az anyakönyvekről (amelyek levéltári iratok) lehetőleg teljes képet nyújtsunk, a könyvtárakban őrzött nyomtatott értesítőknek viszont csak a legfontosabb és mindenekelőtt az online elérhető gyűjteményeihez, illetve a bibliográfiájához utaljuk a kutatót.

Magyarázat

A jegyzék a települések rendjében listázza a magyar piarista rendtartomány egykori és jelenlegi iskoláinak anyakönyveit a kezdetektől 1948-ig. Az ennél későbbi anya- és törzskönyvek – mind az általános államosítást követően 1950-ben újraindított két gimnázium (Budapest, Kecskemét), mind a rendszerváltás után újjáélesztett további iskolák esetében – az adott intézményben vannak. (Kivéve a 2023-ban megszűnt gödi Piarista Szakképző Iskoláéit, amelyek a rendtartomány Központi Levéltárába kerültek.)

A település neve utáni évszámok az adott piarista iskola (illetve a piaristáknak az iskolában való) működésére vonatkoznak. A sok év diáknévsorait tartalmazó 17–18. századi anyakönyvi kötetek egyesével, a későbbiek, amelyek jellemzően nem ölelnek fel egy tanévnél többet, sorozatként alkotnak egy-egy tételt a repertóriumban. A mindig két naptári évre eső tanéveket az egyszerűség kedvéért úgy a településnevek után, mint mindenhol máshol a befejező évvel jelöltük, egy adott kötet 1718–1765-as évköre tehát azt jelenti, hogy abban elsőként az 1717/18., utolsóként az 1764/65. tanév található meg. A tételek adatstruktúrája a következő:

• Évkör
• Levéltári jelzet
• Cím (más levéltárakban őrzött iratoknál a segédlet alapján)
• Megjegyzés (a forrás típusa, ha a címből nem derül ki, vagy ha különleges; hiányok)
• E-kutatás link (ha rendelkezésre áll)

A tételek felsorolását „Feldolgozások” címen az adott források adatainak szakirodalmi közlései (elsősorban összesített vagy osztálylétszámok, névsorok) egészítik ki.

A nyomtatott iskolai értesítőkről a Piarista Központi Könyvtár, az OSZK törzsgyűjteménye, illetve az online adattárak anyagához vezető linkeket gyűjtöttük össze. A linkek melletti évszámok – a tájékozódást megkönnyítendő – az egyes gyűjteményekben megtalálható példányok évkörét jelölik. Iskolai értesítők természetesen más könyvtárakban is találhatók, ezekről a szintén linkelt bibliográfiák (illetve a Piarista Központi Könyvtár folyamatosan bővülő adatbázisa) tájékoztatnak.

A piarista iskolai anyakönyvekről

A kora újkor (17. század–1777)

A piarista iskolákban kezdettől vezettek nyilvántartást a diákokról. A kora újkorban is már minden tanév kezdetén felírták minden beiratkozó diák nevét függetlenül attól, hogy az előző évben ugyanabban az iskolában tanult-e, majd a névsorokat a tanév során kötetekbe másolták, és ezeket a vaskos, sokszor több évtizednyi névsort tartalmazó köteteket őrizték meg a rendházak archívumaiban. A legkorábbi magyarországi – podolini és privigyei – anyakönyvekben még a nevek kezdőbetűje volt a rendezés elsődleges szempontja, de a 17. század végétől egységesen először a tanévek, majd az osztályok, végül a (latin) keresztnevek rendjében jegyezték fel a tanulókat. A név mellett gyakran feltüntették a származási vagy lakóhelyet (patria), a társadalmi státuszt (conditio/status), a nemzetiséget (natio) és az életkort (aetas), valamint esetenként megjegyzéseket is fűztek a névhez, például az illető későbbi pályájáról, vagy ha idő előtt elhagyta az iskolát. De a néven felüli adatok felvételét az érzékelhető nekirugaszkodások ellenére az egész korszakban jellemezte némi esetlegesség. Arra is találni példát, hogy ezeknek a köre egy iskolában, egy tanéven belül az egyes osztályoknál is különböző. Jellemzően a népes alsó osztályokban bíbelődtek kevesebbet a részletekkel.

A „két Ratio educationis” időszaka (1777–1850)

A katolikus iskolák királyi igazgatás alá helyezése 1776–1777-ben új szabályokat hozott magával. A felsőbb hatóságok számára a diákok azonosíthatóságán kívül a tanulmányi előmenetel, illetve a lakhatás és felügyelet rendezettsége volt a legfontosabb (hiszen a gimnazista fiúk többsége nem a saját lakóhelyén járt iskolába). Ezért nyomtatott íveket küldtek az intézményeknek, amelyeken a már korábban is gyűjtött adatokon felül szerepelt a diákok szállásadójának neve, a szállás címe és ára, kisebbek esetében az őt korrepetáló, segítő nagydiák neve, nagyobbak esetében pedig a rábízott tanítvány(ok)é, végül a magaviselet és a tanulmányi eredmények értékelése. Az íveket az iskolaigazgatók az első és a második félév végén is kitöltötték, egy példányt elküldtek a királyi tankerületek főigazgatóinak, egyet pedig megtartottak. Felépítésük és adattartalmuk az évtizedek során csak keveset változott, nyelvük a közigazgatás nyelvéhez hasonlóan latin, kb. 1787–1790 között német, 1844-től kezdve pedig magyar volt. A katolikus középiskolák, köztük a piarista gimnáziumok diáknévsorai ezen időszakban tehát többnyire az ívekből összeállított füzetek formájában maradtak fenn az ekkor kialakuló iskolai irattárakban. A piarista példák azonban azt is megmutatják, hogy több helyen tovább élt a „régi” gyakorlat, és a saját példányok megőrzése helyett vagy mellett kötetbe is bemásolták az adatokat. (A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a tanügyi igazgatás másféle kimutatásokat is igényelt – a tanárokról, az iskolai lelkipásztorokról, az ösztöndíjakról stb. –, amelyek helyi példányai adott esetben szintén fennmaradtak az iskolai irattárakban.) Az új szabályok végül előírták, hogy „az ifjak közötti versengés ösztönzése” érdekében a tanulmányi eredmények alapján kialakított érdemsorokat az iskolák nyomtatásban is tegyék közzé (Ratio educationis [1777], § 235). Ezek a valószínűleg eleve nem túl nagy példányszámban készült és mára elég szórványosan fennmaradt nyomtatott érdemsorok alkotják a korszak diáknévsorainak másik alapvető forrástípusát.

Szekér Barnabás