Kovács Kihály (1916–2006) piarista 1956-ban a budapesti gimnázium fizikatanára volt. Önéletírásában, amelyet az 1990-es években vetett papírra, az 1956. évi forradalomról is megemlékezett. Az ezt megelőző fejezet a budapesti rendház 1953. évi, a Belvárosból a Józsefvárosba történő átköltözéséről szólt.
Az átköltözésnek meglett az az előnye, hogy három év múlva az 1956-os népi forradalmat közvetlen közelről szemlélhettük, hisz például a fizikum ablakai a Rádió hátsó kapujára néztek. A hajógyári munkások este 11 óra tájban jöttek be az épületünkbe, hogy a Sándor utca felől már este 6 óra óta szorongatott Rádió épületét a Múzeum utca felől is tűz alá vegyék. A fizikumba, a kémia terembe és a fölöttük levő háztetőre telepedtek. Én állandóan köztük voltam, hogy a holmijainkra ügyeljek, de természetesen én nem lőttem. Másnap reggel 7 óra körül akkor is éppen a közelben voltam, amikor a rádió épületére a bennszorultak kitűzték a fehér zászlót, az ostromlók nagy ujjongása közepette. A házunkban lévő felkelők közül egy sérült meg komolyabban. Pedig több száz találat érte a falakat, még a tantermeken belül is.
A Rádió épületének átfésülése alkalmából elfogott ÁVÓ-sokat (Államvédelmi Hatóság) a mi iskolánkban gyűjtötték össze. A fizikum ablakából szemtanúja voltam egy emlékezetes jelenetnek. Először a legénységet terelték ki a Rádió felénk eső kapuján az ostromot követő reggelen. Az iskolánk és a mellettünk levő épület falához állították őket. Eléjük állt egy volt katonatiszt kinézésű civil, aki egy órával előbb még ellenük harcolt. Letépette velük az ÁVÓ-s jelvényeiket. Eldobatta a derékszíjukat. A lőszert kiszóratta velük a zsebeikből. Mindnyájan azt hittük, hogy most sortűz következik rájuk. Ehelyett ezt a rövid beszédet intézte hozzájuk:
– Emberek! Ti is olyan magyarok vagytok, mint mi. Csakhát éppen az ÁVÓ-ba soroztak be benneteket. Menjetek haza és legyetek rendes magyarok. – És a Mikszáth Kálmán tér felé elbocsátotta őket. Azok az örömtől egymást ölelve, csókolva indultak el.
A tér és az utcák a lövöldözés és a korai órák ellenére telve voltak emberekkel. A mai fogászat elé érve a tömeg felismerte őket, hogy ezek a Rádiót védő ÁVÓ-sok voltak. Valaki elkiáltotta magát, hogy verjük őket agyon! Erre azok, akik egy órája még ellenük harcoltak, álltak eléjük és védték meg őket a tömeg haragjától. Kettes, hármas csoportokban elküldték őket feltűnés nélkül a klinikák és az Üllői út felé. Én mindezt a szobám és a fizikum ablakából láttam.
A Rádiót védő ÁVÓ-s tiszteket már jobban megvizsgálták. Beterelték őket az iskolánkba, éppen a fizikumba és a kémikumba, mint nagyobb termekbe. Amikor ezek elhagyták az iskolánkat, a padok telve voltak lőszerrel, amit a zsebeikből jónak láttak kiszórni. Az oroszok másnapi bejövetelekor alig győztük ezeket összegyűjteni.
A tanítást hamarosan meg kellett kezdeni, hogy ezzel is a „helyreállt rendet” bizonyítsák. A tanítást megelőző este, az utolsó átvizsgáláskor még mindig találtunk két-három kalapra való lőszert. Ezt a fizikumban a padok alatti emelvény alá söpörtük. Másnap újra házkutatás. Egy a sok közül. Egy részeg ÁVÓ-s tiszt vezetésével fegyveres katonák jöttek. A tanárokat és a ház tagjait éppen a fizikumba, mint nagyobb terembe terelték. az ÁVÓ-s tiszt azt mondta dülöngélve, hogy innen az ablakból rálőttek a szemközti Rádió előtti őrségre. Ezért jöttek. Adjuk át a fegyvereinket, és akkor nem lesz bántódásunk. Fegyverekről nem tudtunk, lövöldözésről se. Mi ketten Szemenyivel [Szemenyei László] is csak azokról a lőszerekről, amelyek feletti dobogón állva mondta el mondanivalóját az ÁVÓ-s tiszt. Közben ugyanis észrevette, hogy emberei kimentek a teremből, és egyedül maradt vagy 50 reverendással szemben. Erre aztán igyekezett ő is eltűnni. Jónéhány házkutatást átéltünk azután még a következő napok és éjszakák folyamán. A padok alatti lőszert pedig aktatáskába gyűjtve apránként a Dunába hordtam és szórtam.
Legféltettebb műszerünket, az 1953-ban vásárolt értékes oszcilloszkópunkat is átlőtték a Rádió ostroma folyamán. Szerencsére csak néhány huzal szakadt el benne. A képcsőnek és az elektroncsöveknek semmi bajuk nem történt. Hamarosan házilag megjavítottuk.
A fizikumban a padok alatti emelvény alá dugdostuk be a hulladék deszkákat esetleges későbbi felhasználás céljából. Már 1958-ban történt, amikor az első vitorlás hajónkat építettük a fizikai tanterem hátuljában lévő szabad helyen. Egy fiú bebújt az emelvény alá, hogy deszkákat szedjen elő. Egyszer csak előhúz egy katonai puskát is. Mivel 5-6 fiú is jelen volt, a legjobbnak láttam, hogy zsákba csomagolva elvigyem a legközelebbi rendőrőrsre. Itt kiderült, hogy a fegyver csőre volt töltve. Úgy látszik, hogy a rendőr szemében az egész ügy nem volt valami rendkívüli esemény. Letette a sarokba és még csak azt sem kérdezte meg, hogy ki fia, borja vagyok.