Édes Vincém,
közeledik szent karácsony ünnepe. Nem tudjuk, hogy megkaptad-e november-eleji levélsürgönyünket, melyben beszámoltunk róla, hogy semmi komoly bajunk, és nemrég írt levelünket (melynek főtárgya a velünk történtek leírása és boldogult Karl János tisztének betöltése volt), de mindenesetre szívünk diktálja, hogy kegyelemteljes ünnepeket kívánjunk Neked, mégpedig a bizonytalan postaviszonyokra való tekintettel mindjárt boldog újévet és születésnapi jókívánságokat is.
Ma nincsen panaszkodni valónk: másokhoz képest szinte csodálatosan megőrzött minket a jó Isten. Egyelőre anyagilag is megvagyunk valahogy, mert az állami dotációt, ha kissé késve is, [de] megkaptuk, meg a szokásos püspökkari segélyt is. Anyagi létünknek csak ez a harmadik pillére esik ki egyelőre (immár harmadfél hónapja), amely a Te jóságodból szokott eljutni hozzánk. De talán ez is megindulhat újra. Erre nézve legyen szabad a következőket jelenteni.
Megjelent nálunk a napokban egy rendelet, mely szerint évenként bizonyos mennyiségű élelmiszert, ruhaneműt, szövetet, fűszert vámmentesen kaphat valaki külföldről.
Mi úgy látjuk, hogy előnyös lenne, ha megbíznád Bozit [Bozi Ferenc Bécsben élő magyar piaristát], hogy egy-egy személynek a következő csomagot küldené Bécsből (így sokkal gyorsabban jönne meg a segítség, mint Rómából, vagy pláne Bátoriéktól [Bátori Józseftől az Amerikai Egyesült Államokban élő piaristák elöljárójától])
3 kg. kávé, 1 kg. tea, 4 kg. kakaó, 6 kg. csokoládé, 100 db. Gilette, 6 kg. ausztrálgyapjú (2 kg fehér, 2 kg. fekete, 2 kg. enciánkék), 1 kg. cigaretta. Természetesen tudjuk, hogy Te jobban vagy értesülve, mint mi és jobban látod, hogy helyes-e elgondolásunk és hogy egyáltalában lehet-e erről beszélni. A régi mód (IKKA [IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció]) nagyon jó, de drága volt. Ezért vetjük fel ezt az újat. Utoljára október 7-én kaptunk IKKÁ-t, azóta semmit. Ha lehetne, jó volna, ha még egyszer sürgönyileg IKKÁ-t kaphatnánk (egyes rendtársaknak bizonyos cikkekkel, pl. cipő való ellátására).
Fiúi hódolattal és nagy szeretettel ölel
Budapest, 1956. december 20.