„Sík Sándor arcai" kiállítás a budapesti piarista gimnáziumban

Sík Sándor halálának 50. évfordulója alkalmából „Sík Sándor arcai” címmel nyílt meg a Piarista Múzeum kamarakiállítása a budapesti piarista gimnázium (1052 Budapest, Piarista u.1.) II. emeletén, a kápolna előterében. Ünnepélyes megnyitására 2013. szeptember 29-én (vasárnap), az este 18 órakor kezdődő szentmise után került sor. A megnyitó beszédet Labancz Zsolt piarista tartományfőnök tartotta. A kiállítás Sík Sándor sokszínű életútjának néhány elemét: a szerzetes papot, a tanárt, a költőt, a színműírót és a cserkészt mutatta be eredeti, személyes tárgyak, fényképek és iratok segítségével, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Központi Levéltára anyagának segítségével. Láthatók voltak a Sík Sándorról készült kisebb és nagyobb művészi portrék, Huber István, Vinkler László, Feszty Masa, Márton Lajos, Varga Imre művei is. A kiállítás október végéig volt látható.

Az évfordulóhoz kapcsolódóan 2013. október 2-án (szerdán) 18 órától kerekasztal-beszélgetéssel kísért irodalmi emlékestre is sor került a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében (1052 Budapest, Piarista köz 1.). Horváth Bálint irodalom szakos piarista gimnáziumi tanár kérdéseire Borián Tibor, Jelenits István, Lukács László piarista atyák és Koltai András levéltáros válaszoltak, miközben Dóczy Péter színművész tolmácsolásában felcsendültek Sík Sándor költeményei. A hallgatóság megtöltötte a dísztermet, majd az estet követően nagy részük átsétált a gimnáziumi épületrészbe, hogy megtekintse az emlékiállítást. Pontosan az esemény kezdete előtt Horváth Bálint és Koltai András élő interjút is adtak az MR Kossuth Rádió Belépő című kulturális műsora számára, amely megtekinthető a közmédia honlapján (5:55-től).

Fényképek a szentmiséről és kiállításmegnyitóról: facebook.com/piaristak.

Fényképek az emlékestről: facebook.com/piaristak.



 

Csatolmány Size
sik_sandor_estek_2013_plakat.pdf (117.67 KB) 117.67 KB