Bár ma a legtöbb piarista diák meg van győződve róla, hogy Kalazanci Szt. József 1648. augusztus 25-én tudatosan iskolai szünet idején távozott e világból, hogy majdani ünnepe ne lehessen iskolai szünnap, ez már csak azért sem lehet igaz, mert abban az időben az éves vakációt a diákok és tanárok nem augusztusban, hanem a szőlőszüret idején, szeptemberben és októberben élvezhették.
Később azonban célszerűbbnek látszott az iskolai szünetet inkább a nyári hónapokra tenni. Magyarországon például 1876-ban vezették be végleg a ma is szokásos júliusi és augusztusi vakációt. Ez azonban azt jelentette, hogy a piaristáknak rendalapítójuk ünnepét a diákok részvétele nélkül kellett, és kell ma is megtartani.
Mivel ez a változás szerte Európában lezajlott, a piarista rend 1906. évi generális káptalanján, Rómában, július 24-én fölmerült az a javaslat, hogy Kalazanci Szt. József ünnepét olyan időpontra helyezzék át, amikor a diákok is jelen lehetnek. Az áthelyezést a káptalani atyák ugyan elvetették, de úgy határoztak, hogy Kalazanci Szent József (akkor) augusztus 27-én tartott ünnepe mellett az egyes rendtartományok jelöljenek ki egy olyan napot az iskolai év során, amikor a rendalapítót az ifjúság bevonásával ünnepelhetik. Ennek nyomán 1906. november 2-án Magyar Gábor magyar tartományfőnök Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, február 2-át jelölte ki Kalazanci Szt. Józsefnek, a tanuló ifjúság pártfogójának ünneplésére.
A következő évtől, tehát első alkalommal 1907. február 2-án ezen a napon minden magyarországi piarista iskolában szentmisét és ünnepséget tartottak. Kecskeméten például a templomi szentmise után a diákság és a számos meghívott vendég a tornacsarnokba vonult, ahol Gombos Antal német-latin szakos tanár mondott emlékbeszédet, amelyet az ének- és zenekar föllépései, diákok szavalatai kísértek. Hasonlóképpen folyt az ünnepség más piarista iskolákban is. Az ünnepi beszédet többnyire egy-egy piarista tartotta (Budapesten például 1911-ben Schütz Antal, 1912-ben Mátrai János, 1913-ban Sík Sándor), de sok helyen ez egy-egy végzős diák megtisztelő feladata volt. Nyitrán 1913-ban pedig a sokoldalú és a tudományos újdonságok iránt nyitott természetrajz-tanár, Roch Gyula azzal próbálta a diákokhoz is közelebb vinni az ünnepet, hogy vetített képes (!) előadást tartott Kalazancius életéről.
A növendékházakban korábban az volt a szokás, hogy március 25-én (tehát azon a napon, amikor Kalazanci Szt. József és első társai 1617-ben fölvették a szerzetesi ruhát) az „önképzőkör” (amelyet a stúdenseknél Kalazancius körnek, a két Kalazantinumban pedig Academia Calasanctiana-nak neveztek) díszülést tartott, amelynek műsorszámaiban gyakran szerepeltek a rendalapítóval kapcsolatos témák. Ezeket a díszüléseket a tartományfőnök rendelkezése szerint 1907-től szintén február 2-án tartották (Kecskeméten például a gimnáziumi ünnepség keretében), azonban például Kolozsváron a következő évtől ismét visszatértek a március 25-i dátumhoz, mert februárban még folytak a félévi vizsgák, és a díszülés valószínűleg ütközött volna a gimnáziumi ünnepséggel is.
Az első világháború éveiben, amikor a katonának behívott végzősök számára korábban fejeződtek be a tanévek, az iskolai dísztermeket pedig gyakran a katonaság használta, az ünneplés gyakorlata sok helyen feledésbe merült, legfeljebb annak templomi részét tartották meg. Budapesten például 1922. február 2-án a kápolna új orgonájának avatási hangversenyét tartották, Kalazanciust pedig abban az évben inkább március 25-én ünnepelték, a Kegyes Iskolák szerzetesi rendi rangra emelésének 300. évfordulóján (ugyanis 1622. április 22-én nevezte ki XV. Gergely pápa a rend első generálisává), a Kalazantinum növendékeinek rendezésében. A kalazantinerek a következő években is ezen a napon tartottak hasonló ünnepséget, 1926-ban azonban ezt január 31-én és február 2-án rendezték meg, Babos Dezső piarista beszédével.
A többi iskolában is különféle szokások alakultak ki. Volt, ahol továbbra is február 2-án tartottak ünnepséget (Sátoraljaújhely, Veszprém), volt ahol inkább a március 25. körüli vasárnapon (Magyaróvár, Nagykanizsa), és volt ahol egyáltalán nem ünnepelték tanév közben a Szent Alapító emlékét. Debrecenben például a Kalazanci Szt. József ünnepe utáni vasárnapon, amely szeptember 1. körül, tehát már a pótvizsgák idejére, de még az évnyitó Veni Sancte elé esett, „fényes istentisztelettel” ünnepeltek: a helyi plébános misézett, a gimnázium igazgatója prédikált, a diákok azonban ezen kötelező módon nem vettek részt.
Eközben, 1914-ben a szentszéki Rítus Kongregáció elfogadta a piarista rend új naptárát, amelyben november 27-re bekerült Kalazanci Szent József atyánk pártfogásának ünnepe (Patrocinium Sancti Patris nostri Josephi Calasanctii) is. Ennek mintája nyilván Szent József (Jézus nevelőapja) pártfogásának akkori külön ünnepe lehetett, amelyet a sarutlan kármelita rendtől elterjedt hagyomány szerint a húsvét utáni harmadik vasárnapon tartottak. Ahhoz hasonlóan 1914. június 20-án a piaristák is engedélyt kaptak arra, hogy az egyházi év utolsó vasárnapján (amelyet csak 1926-tól „foglalt el” Krisztus Király ünnepe), tehát november 27. táján rendi templomaikban Kalazancius Szent József ünnepének miséjét mondják és énekeljék. Az ünnep méltó megszervezésének kötelezettsége később, 1946-ban a rend új Reguláiba is bekerült (november 27-én vagy a megelőző vasárnapon).
A hagyomány szerint a nap kiválasztását az indokolta, hogy a Szent akkor alapította volna 1597-ben a római Santa Dorotea templom mellett az első kegyes iskolát. Ennek dátumát azonban egyetlen forrás sem őrizte meg, sőt még az évben sem lehetünk teljesen bizonyosak. A patrocinium ünnepén mindenesetre az itáliai és spanyol piarista tartományok házaiban sok helyen ünnepélyeket, koncerteket tartottak, a katalóniai Moyá-ban pedig a szent gyermekkorára emlékezve megrendezték az „ördög elégetését”.
Magyarországon november 27. eleinte templomi, liturgikus ünnep maradt. Csak 1926-tól, Budapesten döntöttek úgy, hogy Kalazancius pártfogását december 5-én (amely már ádvent 2. vasárnapjára esett) „gazdag műsorral” és Balanyi György beszédével ünneplik, a bevételt pedig a tervezett piarista egyetemi internátus céljára adják. (A beszéd az értesítőben is megjelent.) A következő évben kissé korábban, november 17. és 20. között rendezték meg az ünnepet, iskolai lelkigyakorlatként, beszédsorozattal, szentgyónással. „Az első napon Walter János prédikált Kalazanti Szt. József ifjú életéről, a második napon Balanyi György ismertette Szent Atyánk férfikorát, papi erényeit és magasztos működését, a harmadik napon Kisparti János igazgató megismertette Calazanti Szt. József pedagógiai munkásságát.”
Ezt követően javasolta 1928. május 17-én, a magyaróvári rendház káptalanján Szepesi Bódog piarista tanár, hogy „rendünk Szt. Alapítójának ünnepe mind a hívek, mind pedig az ifjúság számára kedvezőbb időben tartassék meg. Ez a kedvező idő november 27. volna, Patrocinium S. Patris Nostri. Az eddigi augusztus 27-e a nyári szünet megtoldása, február 2-a pedig a szokásos félévi szünet miatt nem alkalmas.” A javaslattal a helyi és a tartományi káptalanon jelenlévők is egyetértettek, így a káptalan 1928. július 18-án azt határozatot hozta, „hogy november 27-ét üljük meg azzal, hogy az ifjúság számára ünneppé tesszük. A hitszónok feladata lesz ennek méltatása szentmise közben. Az iskola igazgatója pedig, ha a körülmények megengedik, a S. Pater emlékére iskolai ünnepélyt rendezzen.”
A határozatot a csonka Magyarország piarista iskoláinak többségében végre is hajtották, de az ünnepségeket sehol nem pontosan november 27-én, hanem november utolsó vasárnapján tartották. 1928-ben például ez november 25-re esett, amikor budapesti kápolnában Éder-Szászy László, a váci templomban Ohmacht Nándor, Tatán Végh Árpád, Magyaróváron pedig a javaslattevő Szepesi Bódog mondott beszédet. (Utóbbi nem hittanár, hanem német-latin szakos volt.)
Sátoraljaújhelyen 1928. október 28-án – az értesítő szerint – „a piarista iskolák alapításának emlékünnepét” tartották, bár nem világos, hogy ez alatt pontosan mit értettek. A következő évben ilyen esemény már nem volt, helyette november 24-én a 300 évvel korábban elhunyt Bethlen Gábor tiszteletére tartottak ünnepélyt (!) Kontraszti Dezső történelem szakos piarista tanár beszédével. Az első újhelyi patrocíniumi ünnepségnek 1931-ből van nyoma.
Debrecenben és Kecskeméten csak 1929-től vezették be a november végi patrocíniumi ünnepélyeket, utoljára pedig 1932-től Nagykanizsán, ahol addig ragaszkodtak a szokásos „kegyeletes ünnepség” március végi időpontjához.
Onnantól kezdve az ünnep menete mindenhol hasonlóan nézett ki. A vasárnapi szentmisét szentbeszéd, majd – közvetlenül vagy aznap délután – iskolai ünnepség követte az ünnepélyek megszokott helyén (díszterem, rajzterem, tornacsarnok). Ezeken a diákok mellett a város „előkelő társadalma, a növendékek szülői” is részt vettek. Volt, ahol a diákoknak külön ünnepélyt tartottak. A műsor tengelyét egy vagy több beszéd, esetleg rövidebb színmű alkotta, amelyet kórusművek, hangszeres darabok, versek kísértek – csakúgy, mint más iskolai ünnepségeken.
Koltai András
Források
- Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, I.1.b: Magyar rendfőnökség új levéltára (Tartományi káptalanok iratai; Iktatott levelezés).
- Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, II.9.a: Budapesti (pesti) rendház levéltára, Régi levéltár (Historia domus Pestiensis, II, 1864-1961).
- Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára, Piarista iskolai értesítők gyűjteménye.
- Directorium divini officii persolvendi et sacros missae celebrandi pro anno 1916, Valentiae, [1915], valamint további évek.
- Diccionario Enciclopedico Escolapio, I: Presencia de Escuelas Pías, ed. Luis María Bandrés Rey SchP, Madrid–Salamanca, 1990.
Illusztráció: Ferenczy József (1866–1925) festménye a temesvári piarista templom mennyezetén, 1910