Kiállítás mutatja be a nagykanizsai piarista nevelés utolsó negyed évezredét mindazoknak, akik ebből valamivel kevesebbet éltek meg. A nagykanizsai Thury György Múzeum és a budapesti piarista gyűjtemények összefogásával készült kiállítást Kunics Zsuzsanna és Koltai András rendezték. Megnyitóján, 2014. november 24-én Dénes Sándor polgármester és Nyeste Pál igazgató mondott beszédet az iskola diákjainak szavalataival és az iskolai kórus énekével kísérve. A kiállítás 2016 február elejéig látható a Képzőművészetek Házában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15).
A piaristák nagykanizsai munkája sohasem volt könnyű. A csekély alapítvány mellé 1765 novemberében, tehát pontosan 250 éve két rozzant katona kvártélyházat rendezhettek be rendháznak és iskolának. Később, 1904-ben „ideiglenesen” egy újabb laktanyába költöztek, majd 1923-ban harmadszor is laktanyát a kaptak várostól a Sugár úton, amely azonban immár kellően tágas volt ahhoz, hogy helyet biztosítson a gimnázium, a rendház, a konviktus, sőt a templom számára. Onnét azonban a kommunista rendőrség huszonhét év múlva, 1950. június 10-én éjszaka teherautóval szállította el a rendház tagjait. A piarista iskola csak 1992-ben indult újra, és lassanként, évről-évre nőtt 12 osztályos iskolává, sőt 2008-tól óvoda is tartozik hozzá.
Eközben kanizsai diáknemzedékek sora nőtt föl az iskola falai között. Reverendás tanáraik pedig nem csak európai szintű tudást adtak számukra, hanem a rend célkitűzése szerint keresztény hitet is. A kiállítás ezért nemcsak a színes nagykanizsai piarista diákéletet, hanem az ott tanító, többnyire jámbor és tudós piaristák profilját is igyekszik felmutatni.
A kiállítás első része az iskola alapítóira és névadóira koncentrál. A képeken és feliratokon találkozhatunk az alapítványtevő Batthyány Lajos nádorral, Pirrotti Szent Pompiliusszal, a templom patrónusával, és a piarista a rendház első könyveivel. A rendalapító Kalazanci Szent Józsefet a Felsőtemplom egykori (és Kanizsára 40 név után visszatérő) bájos barokk festménye idézi. Láthatók a piaristák által használt szépséges templomi tárgyak, a legkiválóbbjaiktól származó emléktárgyak, kitüntetések. A falakról nemcsak szigorú hivatalos portrék tekintenek ránk, hanem az Agárdy Gyula piarista által készített találó karikatúrák is.
A kiállítás másik része a száz évvel ezelőtti iskolát eleveníti föl, régi füzetekkel, tankönyvekkel, vizsgarajzokkal, meghívókkal, tablókkal, egyenruhás kisdiákok, reverendás és civil tanárok képeivel, öntöttvas lábú padokkal (amelyben az ülés ki is próbálható), tanári katedrával, és régi vetítőgéppel. Egy tárló az egykori gazdag szertártakat idézi, kitömött állatokkal, gőzgép-modellel.
Térképek, tervrajzok, metszetek és fényképek sora mutatja be a piaristák egykori épületeinek változó helyét és képét. Különösen értékes közülük az első piarista épületek 1800. évi, eddig ismeretlen fölmérési rajza, de izgalmasak a gimnázium új épületéhez 1896-ban készült, majd feledésbe ítélt tervrajzok is: az „alternatív”, soha föl nem épült Nagykanizsa darabjai.
Külön betekintést kaphat a látogató a diákélet néhány színes részletbe. Az 1928-tól működő internátus életét Kammerer Elemér fotósorozata őrizte meg, a tavaszi napon falat támasztó kisdiákokkal és a teniszpályán játszó nagyobbakkal. Meghívók, színlapok, fényképek idézik a kanizsai iskolai zene és színjátszás gazdag hagyományait, amely az iskola falain túlmutató, a város egészét megmozgató, telt házas előadásokat produkált. A kanizsai piarista cserkészek szintén az ország egyik legjobbjai közé tartoztak. Szerencsére a 74. sz. Törekvés cserkészcsapat hangulatából is sokat megőriztek egykori naplók és fényképek, főképpen az 1933. évi gödöllői és az 1937. évi pogányszentpéteri táborozásról készült sorozatok.
Az utolsó képek a kommunista diktatúra előtti utolsó napokat idézik föl. Tomek Vince piarista generális búcsúztatását 1947 októberében a kanizsai állomáson, illetve a váci püspöki palotába deportált nagykanizsai piaristákat, akik 1950 augusztusában utoljára álltak együtt fényképezőgép elé.
További híradások
