A Piarista Múzeum egy időutazással egybekötött épületbejárásra invitálja a kedves látogatókat, amelynek során mintegy 45 virtuális térben foroghatunk körbe a 360 fokos gömbpanoráma felvételeknek köszönhetően a budapesti piarista központ, a piarista gimnázium körül, illetve magában az épületben, miközben a különböző ikonokra kattintva régi képeken megidéződik az egyes terek, illetve termek korábbi, 100 évvel ezelőtti állapota, berendezése, megismerkedhetünk az épületben található műtárgyakkal, de izgalmas hanganyagokat és videókat is élvezhetünk, belehallgathatunk pl. Sík Sándor megzenésített verseibe, megnézhetjük Öveges professzor néhány lenyűgöző kísérletét, megismerkedhetünk Kovács Mihály kibernetikai találmányaival vagy a piarista vitorlázás hőskorával.
A virtuális túra fő útvonala a zöld nyilakra kattintva járható be, de egyes terekben sárga, illetve fehér nyilakkal is találkozhatunk, amelyek fontos leágazásai a túrának, ezeket érdemes a zöld főútvonal előtt bejárni, majd a piros nyilakra kattintva visszatérni a "kereszteződésekbe", a gimnázium auláiba.
Köszönet illeti meg a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusait, különösképpen az inspirációért és technikai segítségért. Az épület körüli 360 fokos felvételek a Google Street View alkalmazásból lettek letöltve, míg az épület belső területeiről Hajba András készítette a gömbpanoráma fotókat.
Mindenkinek jó ismerkedést vagy éppen nosztalgiázást kívánunk a piarista renddel, Pest első gimnáziumával, a Duna-parti piarista "palotával", tömbbel kapcsolatban, amely jó pár évtizeden át az ELTE Bölcsészkarának vagy éppen az Egyetemi Színpadnak is otthont adott.
Borbás Péter, Piarista Múzeum