Kalazanci Szt. József diákokkal a Szűzanya előtt

A festményt minden bizonnyal azonos azzal, amelyet Schuperger Károly tatai kovácsmester hozott magával Bécsből 1767. aug. 15-én a piarista iskola retorikai és poétikai tanterme számára, amint arról a rendház krónikája beszámolt: „15-ta Vienna redux D. Carolus Schuperger hujas ferropola, vir multum liberalis, nostrique Instituti amans, secum advehit imaginem Sancti Patris Nostri, per eleganter pictam, pro schola rhetorica, ac poeseos, aestimatam sex aureis, quam lista querna deaurata inclusam, illico ad frontem internam musaei utriusque eloquentiae, supra professoris cathedram suspendimus, ut non modo icon ista ornet officinam hunc oratoriam, verum praesidio suo Sanctus Patriarcha Noster juventutem protegat.” (PMKL, Tatai rendház levéltára, Historiae novae domus Eszterhazianae Tatensis, p. 51). – Korábban Franz Anton Maulbertsch művének vélték (vö. A tatai piarista rendház és múzeuma, szerk. Révhelyi Elemér, Bp., 1938, 26-27), de Garas Klára úgy vélte, hogy „a típusok egyezése, a kissé agyagos formakezelés, édeskés kifejezés” inkább Maulbertsch barátjára, Felix Ivo Leicher-re utalnak (Garas Klára, Felix Ivo Leicher (1727–1812), in Bulletin du Musée Hongrois des Beaux Arts 13[1958], 97-98, 148-149). Leicher a piaristák tanítványa volt a morvaországi Freibergben (Přibor), számos oltárképet festett a rend templomaiba, és a rendalapító képét is több változatban elkészítette, többek között két bécsi (St. Thekla, ungargasse-i (A 26), valamint a nikolsburgi, breznóbányai (B 15) és a nagykárolyi piarista templomok számára (B 42; Garas., i. m. 153; Biba, Otto, Der Piaristenorden in Österreich, Eisenstadt, 1975, 59; Roland, Martin, Die Altarbilder in St. Thekla, in 250 Jahre Kirche St. Thekla: Die Piaristen auf der Wieden, Wien, 2006, 26-29). – Biró Vencel a képet így írta le: „a felső részt kitöltő felhőzetben a Boldogságos Szűz fejéről leomló kendőn s térdein ülő kis Jézus lábait szinte érinti a földre szállt, felnőtt, szárnyas őrangyal. Az egyik magyar ruhás kisfiút hátulról átölelve, tekintetét kinyújtott kezével a kis Jézus felé irányítja. Az Istenanya s Fia tekintete az eléjük táruló látványon pihen. A másik magyar ruhás gyermek térdeplő helyzetben egy kiterített papírlapról olvas. Kalazancius átszellemülten néz fel a Boldogságos Szűz s Fia felé, balkezét áhítattal a mellén tartja, jobb kezével az áhítatkeltés, a tanítás nemes cselekedeteit s tanítványait ajánlja fel. Háta mögött két polgári fiú áll, egyikük csodálkozó tekintettel néz a magasba. A felhőben két angyalfej röpköd, az isteni Gyermek kísérete. A kép felső terét részben ki is töltik. Kalazancius arca csupasz, kifejezése aszketikus, ragyog az elragadtatás szépségében. Égi jelenés – csoda – teszi élővé a képet, a meglepett emberi csoport bevonásával. A finoman megfestett kép alakjai az égi jelenéssel együtt járó fényből kapják megvilágításukat, az egész kép tónusát, azaz a fény és az árnyék változását e ragyogásból meríti. Az Istenanya fejét csillagkoszorú övezi.” (Biró, Piarista nagyok, 70-71).