A festményt biztosan Valero Jakab tatai házfőnök rendelte meg a rendház újonnan elkészült kápolnájába. Ennek részleteiről azonban egyelőre nem ismerünk levéltári forrásokat. Maurizio Tani, aki gondosan kutatott a kép eredete után, úgy vélte, hogy a festményt Horányi Elek piarista rendelhette meg, aki 1769/1770-ben Itáliában járt (Tani, Maurizio, La rinascita culturale del ‘700 ungherese, Roma, 2005, 72-73). Horányi azonban elsősorban Velencében tartózkodott, ahol Florian Dalham rendtársa három kötetes logikai tankönyvét rendezte sajtó alá (Léh, Stephanus SchP, Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum, 1666–1997, Budapest, 1997, 156), Rómában ekkor talán nem is járt. Ezzel szemben a festmény megrendelésben fontos szerepet játszhatott egy másik rendtársuk, Hulini Jónás, aki 1766 és 1772 között a piarista rend generálisi assisztensként Rómában élt (Koltai András, Privigyétől Rómáig: Mösch Lukács és Rátay Egyed kéziratos útleírásai, in Magyar Könyvszemle 1996, 494-508: 496). Ráadásul a művész, Vincenzo Milione műhelye akkoriban a Santissimo Sudario templom mellett volt (műveinek szignójához gyakran azt is hozzátette, hogy „pittore al Sudario”), néhány utcányira a római San Pantaleo piarista rendháztól (Cirulli, Beatrice, in Dizionario Biografico degli Italiani, vol. 74[2010]). Így amikor Valero házfőnök 1772-ben a rend generális káptalanja alkalmából a Városban járt (Koltai, i. m., 508), maga is találkozhatott vele.
Milione azon „quadraro”-nak nevezett mesterek közé tartozott, akik egyben kereskedtek is festményekkel, saját műveikben pedig szívesen követték más mesterek invencióit. A Kalazanciust ábrázoló oltárkép is a szent hagyományos ábrázolásait, elsősorban talán a San Pantaleo templom főoltárképét követi (Sebastiano Conca, 1763; vö. Borbás Péter, in Hitre, tudásra, I, 54-56). A kép azonban nem egyszerű másolat, ami jelzi, hogy Milione jól képzett, színvonalasan alkotó mester volt, főleg közép-euópai viszonylatban.
Miután 1950-ben a tatai rendházat a kommunista hatóság fölszámolta, a piarista rend engedélyt kapott arra, hogy 1952 februárjában a kápolna berendezését, köztük ezt a festményt is, Kecskemétre szállítsák, ahol a piarista templom szentélye melletti emeleti oratóriumban helyezték el.
Irod.: A tatai piarista rendház és múzeuma, szerk. Révhelyi Elemér, Bp., 1938, 27 (a szignó közlése).
