3. Fizika szertár (Fizika és matematika) / Physical laboratory (Physics and mathematics)

A piarista rend kezdettől fogva rátalált arra a sajátosságára, hogy iskoláiban a számtant, a mértant, majd a fizikát is az irodalmi tudományokkal azonos fontosságú tárgyként, sőt külön osztályokban (abaco, arithmetica) tanítsa. Magyarországon Mösch Lukács adta ki 1697-ben nyomtatásban az első átfogó matematikai tankönyvet (Arithmeticus practicus) – egy volt diákja támogatásával. Cörver Elek 1744-ben kezdte meg Pesten a kísérleteken alapuló modern természettudomány tanítását, elsőként a katolikus iskolák között. A hagyomány elvezetett egészen a 20. századig. A pesti gimnázium gazdag szertárába a tanításhoz szükséges demonstrációs eszközök mellett a legmodernebb műszereket is beszerezték. A 20. században a gimnázium fizika oktatását két legendás, jövőbelátó tanár, Öveges József (1895–1979) és Kovács Mihály (1916–2006) határozta meg, akik az új fölfedezésekre nyitottan, a nehéz körülményekből is erényt kovácsolva, saját kezűleg, hétköznapi alapanyagokból készítették kísérleti eszközeiket és kibernetikai gépeiket.

 

The Piarist Order soon found its speciality in teaching arithmetics, geometry and also physics as a subject of equal importance with literary subjects. Moreover, these were also separated to different classes (abaco, arithmetica, etc.). In Hungary, in 1697 Lucas Mösch published the first comprehensive textbook (Arithmeticus practicus) – supported by a former student of him. Alexius Cörver began teaching modern natural science based on experiments in 1744 in Pest – as a pioneer in the Catholic schools of Hungary. This tradition continued up to the 20th century. The laboratory of the Grammar School in Pest acquired not only demonstration tools required for teaching, but collected modern technical instruments. In the 20th century, the physics’ education of the school was characterized by two legendary teacher József Öveges (1895–1979) and Mihály Kovács (1916–2006), who were open the new discoveries and who turned hard conditions to their advantage and made their own experimental devices and cybernetic machines from everyday materials.

[előző] [következő]

A budapesti Piarista Gimnázium Kovács Mihály által vezetett rádiós, kibernetikai és informatikai szakköreinek munkájáról készült fényképek, 1960–1986