Bevezetés
Dél-Itália 18. századi piarista szentjéről mintegy tucatnyi művészi igényű ábrázolás található Magyarországon, amelyek jórészt szentté avatása után, az 1930-as években készültek.
Domenico Pirrotti 1710-ben született Montacalvino Irpino-ban, Nápolytól keletre egy nemesi család gyermekeként. 1727-ben lépett be a piarista rendbe, ahol a Pompilus Maria a S. Nicolao nevet kapta. Fiatal tanárként különféle dél-itáliai rendházakban tanított, majd egyre inkább lelkipásztori munkát végzett: szentbeszédeket, lelkigyakorlatokat tartott, ájtatosságokat vezetett, gyóntatott. 1747-től Nápolyban lett novíciusmester, de emellett tovább lelkipásztorkodott a piaristákra bízott Santa Maria templomban (Chiesa di Caravaggio). 1759-ben – valószínűleg túlbuzgósága miatt – távoznia kellett a Nápolyi Királyságból. Elöljárói Anconába (római provincia), majd Lugo di Romagnába (toszkán provincia) küldték. Csak 1765-ben térhetett vissza dél-Itáliába, ahol Campi Salentina-ban lett házfőnök. Ott halt meg egy évvel később, 1766. júl. 15-én.
Már életében szentnek tartották, és hamarosan megindult a kanonizációs eljárás is. Végül 1890-ben XIII. Leó pápa boldognak, majd 1934-ben XI. Piusz pápa szentnek nyilvánította. Tisztelete a piarista renden keresztül már a 18. száadban eljutott Magyarországra. Ennek nyoma a Binder János Fülöp budai műhelyében készült szentkép (A 1). Mivel azonban 1782-ben megszűnt a magyarországi és itáliai piaristák közötti kapcsolat, komolyabb kultusza csak kanonizációja után alakult ki. Első oltárát 1911-ben a veszprémi piarista templomban emelték (B 1), majd 1934-ben Nagykanizsán templomot szenteltek tiszteletére (C 1), és ekkor, az 1930-as években készültek róla nagyméretű festmények a budapesti (B 2, B 4, B 6), sátoraljaújhelyi (B 3), mernyei (B 5) és szegedi (B 7) rendházak számára.
Irod.: Balanyi György, Pirrotti Szent Pompilius Mária élete, Budapest, 1938. A piarista diák kis kalauza, 7. kiad,, Bp., 1943, 24-29. Capozzi, Luigi, Pirrotti Szent Pompilius élete, ford. Ordrobina László.
Katalógus