Könyvtárunk és levéltárunk nyilvános intézmények, amelyek Magyarország költségvetéséből az egyházi közgyűjtemények számára biztosított támogatásból működnek. A Magyar Katolikus Egyház elosztási gyakorlata miatt a támogatás ránk eső része csak a bérköltség 60%-át teszi ki, és nem fedez semmilyen más kiadást.

Trianon és az Egyház (és a piaristák)

A trianoni béke centenáriumát követően egy év halasztással rendezte meg az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a „Trianon és az Egyház” című konferenciát, azzal a céllal, hogy az utóbbi időben szerencsés módon figyelmet kapott téma egyháztörténeti oldala is megismerhető legyen. Bár a téma első látásra nem tartozik a kutatócsoport fő profilját képező vatikáni kutatások célpontjai közé, de – mint kiderült – a problémakör számos tekintetben érinti Magyarország és a római Szentszék kapcsolatait. A mostani konferencia előadásai azonban egyelőre hazai források alapján ismertették egyes egyházmegyék, szerzetesrendek helyzetét.

Az előadások között hangzott el a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosainak két előadása is, amely a Csehszlovákiához csatolt piarista rendházak sorsával foglalkozott. Szekér Barnabás kilenc rendi gimnázium államosítását részletezte, illetve a hozzájuk tartozó rendházak sorsáról beszélt, amelyek közül ötben 1922-re megszűnt a piarista jelenlét. Koltai András a megmaradt négy rendház helyzetét ismertette, amelyek hovatartozása egészen 1930-ig megoldatlan probléma maradt. Végül a csehszlovák modus vivendit követően, 1930-ban létrejött a szlovák piarista rendtartomány. A nehézséget az okozta, hogy szlovák nyelven tanító piarista iskolák létrejöttét sem a magyar rendtartomány, sem szekuláris jellegű csehszlovák állam nem támogatta. Az 1918/1919-ben 392 tagú magyar piarista provinciának ugyan nagyjából 10%-a tudott szlovákul, de kevesen akartak Csehszlovákiában működni, és az ottani hatóságok is bizalmatlanok lettek volna a csonka Magyarországról érkezőkkel szemben.
 
A konferenciát Tóth Krisztina, a Fraknói Kutatócsoport tudományos munkatársa szervezte. Az elhangzott előadások megtekinthetők a kutatócsoport YouTube csatornáján, és szerkesztett kötetként is meg fognak jelenni a Kutatócsoport Collectanea Studiorum et Textuum sorozatában.

Továbbiak: