kerekasztal-beszélgetés

Piarista kalauz a Tanácsköztársaságról

2013 végére készült el a „Magyarország piarista múltjából” könyvsorozat 7. kötete, amely a piarista rend és a Tanácsköztásaság bonyolult viszonyát mutatja több mint 450 oldalon, Szakál Ádám piarista alapos beveztőjével és a fönnmaradt forrásokon keresztül a kortárs piaristák megszólaltatásával. A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság című kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött bemutatójára 2014. február 13. csütörtökön 17 órakor kerül sor a budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében (1052 Budapest, Piarista utca 1., II. emelet).

Piarista könyvbemutató és beszélgetés a Párbeszéd Házában

Idén decemberben a piaristák mutatkoznak be a Szerzetesi Sziget programsorozat vendégeként a Párbeszéd Házában. Ennek keretében kerül sor 2013. december 6-án pénteken 18:00-rától a „Nevelési vészhelyzet? – jelenlegi kihívások az iskola és a család számára" cínű kerekasztal-beszélgetésre, amelynek résztvevői Labancz Zsolt SchP tartományfőnök, Urbán József SchP, a budapesti piarista gimnázium igazgatója, Dekiszkyné Fejér Rita, a gödi Piarista Szakképző Iskola tanára és Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartomány levéltárosa.

Feliratkozás a következőre: kerekasztal-beszélgetés