Tanácsköztársaság

Könyvbemutató a Tanácsköztársaságról

A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság című kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatójára 2014. február 13-án (csütörtökön) 17 órától kerül sor a budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében (1052 Budapest, Piarista utca 1., II. emelet).

A kötetet bemutatják, a kerekasztalon felszólalnak: Mózessy Gergely levéltárvezető (Székesfehérvári Püspöki Levéltár), Szakál Ádám SchP (Budapesti Piarista Gimnázium), Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára). A rendezvény házigazdája: Kormos Zoltán igazgatóhelyettes. Közreműködnek a Budapesti Piarista Gimnázium diákjai.

Piarista kalauz a Tanácsköztársaságról

2013 végére készült el a „Magyarország piarista múltjából” könyvsorozat 7. kötete, amely a piarista rend és a Tanácsköztásaság bonyolult viszonyát mutatja több mint 450 oldalon, Szakál Ádám piarista alapos beveztőjével és a fönnmaradt forrásokon keresztül a kortárs piaristák megszólaltatásával. A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság című kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött bemutatójára 2014. február 13. csütörtökön 17 órakor kerül sor a budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében (1052 Budapest, Piarista utca 1., II. emelet).

Feliratkozás a következőre: Tanácsköztársaság