Neves piarista diákok

Neves piarista diákok (bevezető)

Az adattár alapját a A piarista diák kis kalauza című kis könyvecske szolgáltatta, amely már első kiadásától (A piarista deák kis kalauza, 1905) fogva tartalmazta „A piaristák híresebb tanítványainak” névsorát. A szerkesztő, Prónai Antal azonban lábjegyetben hozzátette, hogy „e névsor korántsem tart számot teljességre; a kiegészítésre szolgáló adatokat nagy köszönettel fogadom, valamint hálásan köszönöm mindazoknak szívességét, akik összeállításához készséggel hozzájárultak”. A névsor valóban kiadásról kiadásra (1912, 1926) bővült, és egyaránt tartalmazott elhunyt és akkor élő piarista diákokat. A Sebes Ferenc által szerkesztett 1929. évi negyedik kiadás külön sorolta föl a „múlt” és a „jelen” piarista öregdiákjait, utóbbiakról megjegyezve, hogy „főleg azok vannak fölvéve, akik a piarista iskolával érintkezést tartanak fönn”. A Tomek Vince által szerkesztett 5. kiadástól (1934) fogva az élők elmaradtak, ettől kezdve csak az elhunytak szerepeltek. A hatodik (1939) és hetedik kiadásokban (1943) Tomek nem névsorban, hanem életpályák (foglalkozások) szerint csoportosítva sorolta föl a neveket. Az alábbi adattár magját tehát azon 849 személy adatai alkotják, akik a Kis kalauz hét kiadásban (1905–1943) szerepeltek. Ezt a 2017-ben rendezett Hitre, tudásra kiállítás egyik panele számára újabb nevekkel (például piarista szerzetesekével, akik a Kis kalauzokban külön szerepeltek), később internetes (főképp Wikipédia) hivatkozásokkal egészítettünk ki, majd azóta is folyamatosan bővítjük. A Kis kalauzok csak 1929-től kezdve közölték a személyek halálozási évét, így ahol ez nem volt kideríthető, ott a kis kalauz kiadásának évét tüntettük föl, kapcsos zárójelben. A helynév azt jelzi, hogy az illető hol volt a piaristák tanítványa. (KA, 2021).

Név Élt Életpálya Foglalkozás Iskola
Laszkallner Antal 1774 – 1854 egyház veszprémi nagyprépost, egyházi író Veszprém
Decrett József 1774 – 1841 biológiai és földtudományok kamarai erdőmester Breznóbánya
Kopácsy József 1775 – 1847 egyház hercegprímás Veszprém
Palugyay Imre 1780 – 1858 egyház nyitrai püspök Rózsahegy
Spányik Glicér SchP 1781 – 1850 pedagógia piarista, a Helytartótanács Tanulmányi bizottságának elnöke Nyitra
Szlemenics Pál 1783 – 1856 gazdaság és jogtudomány jogász, jogtörténész, akadémikus Kecskemét
Nádasdy Ferenc gr. 1785 – 1851 egyház váci püspök, majd kalocsai érsek Tata
Mailáth János gr. 1786 – 1855 történettudomány történetíró, költő Budapest (Pest)
Guzmics Izidor 1786 – 1839 egyház bencés, bakonybéli apát Kőszeg
Mailáth György 1786 – 1861 közélet országbíró Budapest (Pest)
Stáhly Ignác 1787 – 1849 orvostudomány országos főorvos Budapest (Pest)
Beszédes József 1787 – 1852 matematikai, fizikai, kémiai és műszaki tudományok vízépítő mérnök Szeged
Földváry Gábor 1787 – 1854 közélet Pest megye alispánja Budapest (Pest)
Helmeczy Mihály 1788 – 1852 irodalom író Sátoraljaújhely
Frank Ignác 1788 – 1850 gazdaság és jogtudomány magánjogász, egyetemi tanár Nagykároly
Farkas Imre SchP 1788 – 1866 egyház székesfehérvári püspök Budapest (Pest)
Hild József 1789 – 1867 építészet építész Budapest (Pest)
Katona József 1791 – 1830 irodalom drámaíró Kecskemét
Gebhardt Xavér Ferenc 1791 – 1869 orvostudomány egyetemi tanár Szeged
Széchenyi István gr. 1791 – 1860 közélet politikus, közlekedésügyi miniszter (magántanulóként) Budapest (Pest)
Bajzáth György br. 1791 – 1869 irodalom újlatin író Veszprém
Barkóczy László br. 1792 – 1847 egyház székesfehérvári püspök Sátoraljaújhely
Fábry Ignác 1792 – 1867 egyház kassai püspök Sátoraljaújhely
Bartakovics Béla 1792 – 1873 egyház egri érsek Nyitra
Virozsil Antal 1792 – 1868 gazdaság és jogtudomány jogbölcselő, közjogász, egyetemi tanár Buda
Lonovics József 1793 – 1867 egyház csanádi püspök, kinevezett, kalocsai érsek, egyházi író Budapest (Pest)
Szontágh Gusztáv 1793 – 1858 irodalom író Budapest (Pest)
Girk György 1793 – 1868 egyház pécsi püspök Kalocsa
Szentmiklóssy Alajos 1793 – 1849 irodalom költő Budapest (Pest)
Jósika Miklós br. 1794 – 1865 irodalom regényíró Kolozsvár
Hoffner József 1794 – 1841 orvostudomány egyetemi tanár Veszprém
Wierzbicki Péter 1794 – 1847 biológiai és földtudományok botanikus, gyógyszerész, sebészmester Podolin
Török Ignác 1795 – 1849 honvédelem hadmérnök, honvéd tábornok Buda
Kasselik Ferenc 1795 – 1884 építészet építész, nagyvállalkozó Budapest (Pest)
Töltényi Szaniszló 1795 – 1852 orvostudomány a bécsi katonaorvosi akadémia tanára Veszprém
Érdy János 1796 – 1871 történettudomány archeológus és numizmatikus Vác
Mészáros Lázár 1796 – 1858 honvédelem hadügyminiszter Budapest (Pest)
Károlyi István gr. 1797 – 1881 közélet Pest megye főispánja Budapest (Pest)
Mátray Gábor 1797 – 1875 zene zenetörténész, zeneszerző Budapest (Pest)
Palacky Ferenc 1798 – 1876 történettudomány cseh történetíró Trencsén