Neves piarista diákok

Neves piarista diákok (bevezető)

Az adattár alapját a A piarista diák kis kalauza című kis könyvecske szolgáltatta, amely már első kiadásától (A piarista deák kis kalauza, 1905) fogva tartalmazta „A piaristák híresebb tanítványainak” névsorát. A szerkesztő, Prónai Antal azonban lábjegyetben hozzátette, hogy „e névsor korántsem tart számot teljességre; a kiegészítésre szolgáló adatokat nagy köszönettel fogadom, valamint hálásan köszönöm mindazoknak szívességét, akik összeállításához készséggel hozzájárultak”. A névsor valóban kiadásról kiadásra (1912, 1926) bővült, és egyaránt tartalmazott elhunyt és akkor élő piarista diákokat. A Sebes Ferenc által szerkesztett 1929. évi negyedik kiadás külön sorolta föl a „múlt” és a „jelen” piarista öregdiákjait, utóbbiakról megjegyezve, hogy „főleg azok vannak fölvéve, akik a piarista iskolával érintkezést tartanak fönn”. A Tomek Vince által szerkesztett 5. kiadástól (1934) fogva az élők elmaradtak, ettől kezdve csak az elhunytak szerepeltek. A hatodik (1939) és hetedik kiadásokban (1943) Tomek nem névsorban, hanem életpályák (foglalkozások) szerint csoportosítva sorolta föl a neveket. Az alábbi adattár magját tehát azon 849 személy adatai alkotják, akik a Kis kalauz hét kiadásban (1905–1943) szerepeltek. Ezt a 2017-ben rendezett Hitre, tudásra kiállítás egyik panele számára újabb nevekkel (például piarista szerzetesekével, akik a Kis kalauzokban külön szerepeltek), később internetes (főképp Wikipédia) hivatkozásokkal egészítettünk ki, majd azóta is folyamatosan bővítjük. A Kis kalauzok csak 1929-től kezdve közölték a személyek halálozási évét, így ahol ez nem volt kideríthető, ott a kis kalauz kiadásának évét tüntettük föl, kapcsos zárójelben. A helynév azt jelzi, hogy az illető hol volt a piaristák tanítványa. (KA, 2021).

Név Élt Életpálya Foglalkozás Iskola
Lauka Gusztáv 1818 – 1902 irodalom író, költő Nagykároly
Magyar László 1818 – 1864 biológiai és földtudományok Afrika-kutató Budapest (Pest)
Cziráky János gr. 1818 – 1884 közélet főrendiházi alelnök, tárnokmester, a katolikus ügyek vezére Budapest (Pest)
Almásy Pál 1818 – 1882 közélet politikus, tudományos író Budapest (Pest)
Bedekovich Kálmán 1818 – 1889 közélet a magyar kormány első horvát minisztere, majd horvát bán Nagykanizsa
Kerékgyártó Árpád Alajos 1818 – 1902 történettudomány művelődéstörténész Budapest (Pest)
Lenhossék József 1818 – 1888 orvostudomány a boncolástan egyetemi tanár Vác
Virter Lajos 1818 – 1910 egyház váci nagyprépost, vál. püspök Vác
Mátyás Flórián 1818 – 1904 történettudomány történetíró Kolozsvár
Semmelweis Ignác 1818 – 1865 orvostudomány szülész, az anyák megmentője Buda
Garay Alajos 1818 – 1886 irodalom plébános, író, költő (János öccse) Kecskemét
Horváth Döme 1819 – 1899 egyház jogász, irodalomtörténész, fordító Kecskemét
Remellay Gusztáv 1819 – 1866 irodalom író, újságíró Budapest (Pest)
Lönhart Ferenc 1819 – 1897 egyház erdélyi püspök Kolozsvár
Schopper György 1819 – 1895 egyház rozsnyói püspök Budapest (Pest)
Konek Sándor 1819 – 1882 gazdaság és jogtudomány statisztikus, jogtudós Budapest (Pest)
Bagi László id. 1819 – 1904 közélet ügyvéd, polgármester Kecskemét
Mednyánszky László br. 1819 – 1849 honvédelem honvédtiszt, vértanú Trencsén
Gorove István 1819 – 1881 közélet közgazd. és közlekedési miniszter Budapest (Pest)
Forgách Antal gr. 1819 – 1885 közélet kancellár Budapest (Pest)
Trautwein János SchP 1819 – 1893 egyház piarista, oltáregyesület Budapest (Pest)
Szabó Richárd 1820 – 1873 irodalom író, szerkesztő Vác
Kovács Zsigmond 1820 – 1887 egyház veszprémi püspök Veszprém
Pálffy Albert 1820 – 1897 irodalom regényíró Debrecen
Degré Alajos 1820 – 1896 irodalom író Szeged
Klapka György 1820 – 1892 honvédelem honvéd tábornok Temesvár
Bartal György 1820 – 1875 közélet kereskedelmi miniszter Nyitra
Szoldatics Ferenc 1820 – 1916 képzőművészet festő Veszprém
Balássy Ferenc 1821 – 1896 történettudomány történetíró Buda
Andrássy Manó gr. 1821 – 1891 irodalom író, utazó, grafikus, bányászati szakember Sátoraljaújhely
Bérczy Károly 1821 – 1867 irodalom író, műfordító Budapest (Pest)
Királyi Pál 1821 – 1892 irodalom közíró Nagykanizsa
Simonyi Ernő 1821 – 1882 történettudomány politikus Nyitra
Mansbart Antal 1821 – 1849 egyház plébános, az 1848/1849,. évi szabadságharc vértanúja Tata
Teleki Sándor gr. 1821 – 1892 honvédelem honvédezredes, Petőfi pártfogója Kolozsvár
Molnár József 1821 – 1899 képzőművészet festő Budapest (Pest)
Bubics Zsigmond 1821 – 1907 egyház kassai püspök Magyaróvár
Boltizár József 1821 – 1905 egyház fölszentelt püspök Tata
Györgyi (Giergl) Alajos 1821 – 1863 képzőművészet festőművész Budapest (Pest)
Feszl Frigyes 1821 – 1884 építészet építész Budapest (Pest)