rendtörténet

Debrecen piaristáinak missziója az epidémia idején annyira egyedülálló a provincia történetében, hogy karakterisztikus vonásait kár volna a hevenyészett képből is kihagyni. A piaristák Debrecenben nem szívesen fogadott vendégek. Erdélynek és a Partiumnak a Diploma Lepoldinum óta megszüntetett különállása politikai egyezkedésre kényszeríti a várost a bécsi udvar hatalmaival, ha autonóm jogainak érvényt akar szerezni. Az 1715-ös országgyűlésen biztosított szabad királyi város jelleg lényegében jogi üzlet.

A piarista krónikák a pestises betegek gondozásában résztvevőkről többnyire csak akkor emlékeznek meg, ha az illető piarista belehalt. Így villan szemünkbe egy-egy váratlan eset, félig ismert név. Az alábbiakban vegyünk szemügyre néhány sebtiben meglelt epizódot házaink sorsáról és munkájáról ebben a szituációban.

„Az 1737/1739. évi szerencsétlen török háború után … kitört az országban a dögvész. A háború okozta roppant károkhoz még csak ez kellett, hogy a keserűség pohara színültig megteljék. Az általános kétségbeesés, mely úgy Pest városának, mind az egész országnak lakosságán erőt vett, szinte leírhatatlan. … Pest városában 1743-ig pusztított a dögvész. A gazdagabb polgárok és a papság jelentékeny része a városi plébánossal együtt idejekorán elmenekültek.

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.

A közelmúltban volt 300 éve, hogy az első piaristák megkezdték debreceni missziójukat. Lelkipásztorkodtak, tanítottak, a gimnázium mellett egy időben nemesi konviktust, kereskedelmi szakközépiskolát is vezettek, sőt Debrecenből indult az 1940-es évek végén a kiscsoportos lelkipásztori munka. 

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, amely alapítója Laczkó Dezső (1860–1932) piarista tanár nevét viseli, ez év őszén kabalaállatot választott, egy kavicsfogú álteknős (Placochelys placodonta) személyében, akit Dezsőkének neveztek el. A figura bemutatására 2018. december 6-án került sor Veszprémben.

Hatvanöt év után, 2018. november 29-én ismét fölkerült a budapesti piarista kápolna falára Nagy Sándor gödöllői festőművész 1935-ben készült festménye, amely a gyerekeknek kenyeret osztó piaristát, Pirrotti Szent Pompiliuszt ábrázolja.

Egy férfiközösség életéből - még ha az egy tanítással foglalkozó szerzetesi közösség is – nem hiányozhatnak a tréfás énekek, versek, történetek és anekdoták sem. Az együtt élő szerzetesek között ezek továbbadásának hosszú és töretlen hagyománya is biztosított volt. Koltai András levéltáros előadása szeptember 18-án 18 órakor a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában a magyar piaristák háromszáz évre visszanyúló humorának helyszíneit és műfajait mutatja be, de maguktól a tréfáktól sem kíméli meg a hallgatókat.

A Piarista Rend Magyar Tartománya központi gyűjteményei „A piaristák és a főváros” címmel történeti konferenciát rendeztek 2018. február 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében. A konferenciával lezárult a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulója alkalmából is meghirdetett jubileumi esztendő, mely számos ünnepségre, találkozóra és megemlékezésre adott alkalmat.