Budapest

A budapesti piarista központ legszebb helyei 3D-ben

A Forum Hungaricum 3D Országjáró projektjének köszönhetően 2022 őszétől a budapesti piarista központ néhány szép helye virtuálisan is megtekinthetővé, „bejárható” vált: (1) a kápolna és a mellette álló tornaterem (előbbi Hültl Dezső műve, amelyet 2011-ben Golda János és társai újítottak föl, akik egyúttal a mellette álló tornatermet is tervezték, amelyet legutóbb Zöldi Anna az Octogon folyóiratban „a kortárs betonépítészet költőien érzékeny és

Iskolakezdés kolerajárvány idején 1893-ban

Az én naplóm címmel jelent meg Sebők Imre (1878–1917) gimnazista korát megörökítő visszaemlékezése a Zászlónk első négy évfolyamában, 1902 és 1906 között, folytatásokban (név nélkül), majd külön könyvként is. Ebben szerepel az alábbi életkép is, amely az 1893/1894. évi iskolaév megkezdését akadályozó kolerajárvány idejét idézi föl (287-295). Bár a „napló” egyes részei fiktívek, az 1893/1894-es tanév „a közbejött kolerajárvány miatt” Budapesten és néhány kelet- és dél-magyarországi városban – a helyi rendeletek szerint – valóban három vagy négy héttel később kezdődött.

Jövőbelátó piaristák - Jubileumi kiállítással emlékeznek meg Öveges Józsefről és Kovács Mihályról

A Piarista Rend Magyar Tartománya és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság időszaki kiállítással tiszteleg a 120 éve született Öveges József és a 100 éve született Kovács Mihály piarista szerzetes-tanárok emléke előtt. A Jövőbelátó piaristák című kiállítás 2016. május 24-én nyílik 16 órakor a budapesti Piarista Gimnázium épületében és előzetes bejelentkezés után látogatható 2016. szeptember 30-ig. A tárlaton ritkán látható dokumentumok és tárgyak idézik föl a két, iskolateremtő tanáregyéniség pályáját és személyiségét.

Élet az e-mail előtt?

Élet a chat, az e-mail, és as sms előtt: Levelezéstörténeti emlékek a 16. századtól a 20. század elejéig” címmel nyílt meg a Piarista Múzeum legújabb kamarakiállítása, A kiállításon a múzeum legszebb és legérdekesebb levelezéssel kapcsolatos tárgyaiból látható válogatás: bélyegek, borítékok, tollak, tintatartók, pecsétnyomók, levélnyomók, köztük olyan különlegesség is, mint I. Rákóczi György erdélyi fejedelem levele 1653-ból akkori tanácsosához, Kemény Jánoshoz (a levéltár gyűjteményéből). A kiállítás március 15-ig tekinthető meg a budapesti piarista épület gimnáziumi részének 5. emeletén, előzetes bejelentkezéssel.

Könyvbemutató a Tanácsköztársaságról

A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság című kötet kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatójára 2014. február 13-án (csütörtökön) 17 órától kerül sor a budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében (1052 Budapest, Piarista utca 1., II. emelet).

A kötetet bemutatják, a kerekasztalon felszólalnak: Mózessy Gergely levéltárvezető (Székesfehérvári Püspöki Levéltár), Szakál Ádám SchP (Budapesti Piarista Gimnázium), Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára). A rendezvény házigazdája: Kormos Zoltán igazgatóhelyettes. Közreműködnek a Budapesti Piarista Gimnázium diákjai.

Feliratkozás a következőre: Budapest