A Piarista Múzeum egy időutazással egybekötött épületbejárásra invitálja a kedves látogatókat, amelynek során mintegy 45 virtuális térben foroghatunk körbe a 360 fokos gömbpanoráma felvételeknek köszönhetően a budapesti piarista központ, a piarista gimnázium körül, illetve magában az épületben, miközben a különböző ikonokra kattintva régi képeken megidéződik az egyes terek, illetve termek korábbi, 100 évvel ezelőtti állapota, berendezése, megismerkedhetünk az épületben található műtárgyakkal, de izgalmas hanganyagokat és videókat is élvezhetünk, belehallgathatunk pl.

Karthágó 1930-ban Szent Ágoston halálának 1500 éves jubileumán lehetett házigazdája az Eucharisztikus Kongresszusnak, majd Dublin 1932-ben Szent Patrik partraszállásának ugyancsak 1500. évfordulóján. Magyarországon a rendezés lehetőségét Szent István égi születésnapjának 900. évfordulójára szerették volna megnyerni. Több éven át tartó diplomáciai munka eredményeként, melynek egyik elemeként meg kellett kérni a lengyeleket, hogy lépjenek vissza a javunkra, amit meg is tettek, 1936 novemberében Budapestre bízták a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezését.

Bár ma a legtöbb piarista diák meg van győződve róla, hogy Kalazanci Szt. József 1648. augusztus 25-én tudatosan iskolai szünet idején távozott e világból, hogy majdani ünnepe ne lehessen iskolai szünnap, ez már csak azért sem lehet igaz, mert abban az időben az éves vakációt a diákok és tanárok nem augusztusban, hanem a szőlőszüret idején, szeptemberben és októberben élvezhették.

A napokban hagytuk magunk mögött a 70. évfordulóját annak, hogy a Rákosi Mátyás vezette kommunista rendőrállam 1950 nyarán több éjszakai akcióval több mint 3000 szerzetest deportált különféle kolostorokba, majd pedig szeptember 7-én megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Eközben megindultak az állam és egyház közötti tárgyalások, amelyek azonban csupán annyi eredményt hoztak, hogy négy tanítórend kilenc kolostora és nyolc iskolája korlátozott és ellenőrzött körülmények között mégiscsak folytathatta tevékenységét.

„Mennyivel hasznosabb emléke lett volna az érem költségén elősegített egészségügyi vagy természettudományi munka!” – írta Chyzer Kornél 1890-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűléseire készített emlékérmekről. A 19. századi magyar tudományos közélet eme intézményének jelentőségét és elismertségét azonban éppen az mutatja, hogy 1842 és 1886 között a rendező városok saját költségükön, esetleg gyűjtés révén emlékérmeket készíttettek a résztvevők számára, amelyek ma már magas művészi értékük miatt kuriózumnak számítanak.

Az én naplóm címmel jelent meg Sebők Imre (1878–1917) gimnazista korát megörökítő visszaemlékezése a Zászlónk első négy évfolyamában, 1902 és 1906 között, folytatásokban (név nélkül), majd külön könyvként is. Ebben szerepel az alábbi életkép is, amely az 1893/1894. évi iskolaév megkezdését akadályozó kolerajárvány idejét idézi föl (287-295). Bár a „napló” egyes részei fiktívek, az 1893/1894-es tanév „a közbejött kolerajárvány miatt” Budapesten és néhány kelet- és dél-magyarországi városban – a helyi rendeletek szerint – valóban három vagy négy héttel később kezdődött.

A „Piarok papíripara” című karikatúrapályázatunk keretében a piarista diákok a rend, illetve iskolájuk múltjához-jelenéhez vagy éppen a járványügyi helyzethez kötődő humoros illusztrációval, karikatúrával pályázhattak technikai megkötések nélkül. Köszönjük minden pályázó munkáját. A zsűrinek nehéz dolga volt a díjazottak körének, illetve a végső sorrendnek a megállapításában.

A díjazottak:

A nyár során, 2020. július 28-án elszállításra kerültek a kecskeméti piarista gimnázium igazgató irodájából az eddig ott őrzött iratok, köztük elsősorban az 1737-től 1948-ig terjedő gimnáziumi anyakönyvek. Az iratátadás első fázisa tavaly novemberben történt, akkor azonban csak a négy legrégebbi anyakönyvi kötetre és néhány egyéb régi kötetre került sor.

Digitális formában is hozzáférhetővé tettük a Piarista Rend Magyar Tartományának történeti névtárát, amely 1998-ban jelent meg nyomtatásban. Elkészülte annak idején a rendtörténet egyik legnagyobb hiányosságának pótlását jelentette, és azóta is alapvető kézikönyvnek számít. Megjelenése közel évtizedes csapatmunka eredménye volt, hiszen a cédulákat, amelyekre Léh István (1890–1983), a piarista novíciusok szinte „örökös” magisztere gyűjtötte az életrajzi adatokat, először adatbázissá, majd nyomtatott kötetté kellett alakítani.

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.