Budapest

Piarista diákok a pesti karácsonyi vásárban 1904-ben

A nagyváros karácsony előtti készülődése 120 évvel ezelőtt sem hagyta hidegen a gyerekeket. Ennek irodalmi lenyomatát őrzik azok a dolgozatok, amelyeket a budapesti piarista gimnázium IV.A. osztályos diákjai írtak 1904/1905-ben. Tanáruk és osztályfőnökük, Prónai Antal, saját tankönyvéből (Stilisztika, Szent István Társulat, 1903) tanította a magyar irodalmat, amelynek első fejezete a „leírásokról” szólt, az ajánlott feladatok között pedig ilyenek szerepeltek: „Utam hazulról az iskoláig”, „Az utca”, „Séta a városban”, „A vásár”.

„Mi Istennek hála ismét tanuláshoz kezdtünk”

A Magyar Nemzeti Levéltár iskolai évnyitóra készült közlésében (Künstlerné Virág Éva: „Mi Istennek hála ismét tanuláshoz kezdtünk”) különféle 17-19. századi diákok, és az ő füzeteik, tankönyveik bukkannak föl. Köztük van Szilassy József (1792–1856) Zemplén vármegyei főispáni adminisztrátor egyik diákkori írásgyakorlat-füzete is a pesti piarista gimnáziumból.

István király, ahogy Sík Sándor látta

A budapesti Nemzeti Színház 2024. március 2-án, 85 év után ismét bemutatja Sík Sándor István király című drámáját. Ennek kapcsán arra keressük a választ: hogyan válhatott ez az ógörög mintákat követő tragédia a piarista költő legnépszerűbb színpadi művévé? És hogyan néztek ki a Sík Sándor által megszólaltatott keresztény és pogány magyarok az 1930-as évek színpadjain?

Egy papszentelés megfejtett képei

A Fortepan online fotóarchívum minden év végén közzétesz egy-két tucat fényképet, amelyeknek a készítési helyét a szerkesztők nem tudták azonosítani, és az olvasók segítségét kérik a helyszínek megtalálásához. A közösségi „rejtvényfejtés” során idén budapesti öregdiákok, a levéltár munkatársai és Ruppert József tanár úr segítségével egy piarista vonatkozású fotósorozatot is sikerült azonosítani.

Piarista költők Budáról és Pestről

Az idén 150 éve létrejött Budapest kulturális arculatának nem csak akkor, hanem azelőtt és azóta is jelentős formálói voltak a piaristák, akik máig fönntartják Pest legrégibb iskoláját. A rend tagjai a tanítás mellett a tudományok és a művelődés számos területén működtek, többek között az irodalomban is. Az alábbiakban a 150 éves Budapestet három régi piarista költőnek a városról szóló verseivel köszöntjük, miközben őket magukat is „megkértük”, hogy mutatkozzanak be.

Eötvös Loránd emlékséta Budapesten

Eötvös Loránd születésének 175. évfordulója alkalmából tisztelői 2023. július 27-én egész napos budapesti emléktúrát szerveztek, amely a kiváló fizikus és közéleti személyiség életének jelentős helyszíneit, valamint emlékhelyeit járta be, a Svábhegytől egészen a Fiumei úti sírkertig. Az egyes helyeken különféle szakemberek mutatták be Eötvös Loránd életének ahhoz fűződő rétegeit.

A budapesti piarista központ legszebb helyei 3D-ben

A Forum Hungaricum 3D Országjáró projektjének köszönhetően 2022 őszétől a budapesti piarista központ néhány szép helye virtuálisan is megtekinthetővé, „bejárható” vált: (1) a kápolna és a mellette álló tornaterem (előbbi Hültl Dezső műve, amelyet 2011-ben Golda János és társai újítottak föl, akik egyúttal a mellette álló tornatermet is tervezték, amelyet legutóbb Zöldi Anna az Octogon folyóiratban „a kortárs betonépítészet költőien érzékeny és

Iskolakezdés kolerajárvány idején 1893-ban

Az én naplóm címmel jelent meg Sebők Imre (1878–1917) gimnazista korát megörökítő visszaemlékezése a Zászlónk első négy évfolyamában, 1902 és 1906 között, folytatásokban (név nélkül), majd külön könyvként is. Ebben szerepel az alábbi életkép is, amely az 1893/1894. évi iskolaév megkezdését akadályozó kolerajárvány idejét idézi föl (287-295). Bár a „napló” egyes részei fiktívek, az 1893/1894-es tanév „a közbejött kolerajárvány miatt” Budapesten és néhány kelet- és dél-magyarországi városban – a helyi rendeletek szerint – valóban három vagy négy héttel később kezdődött.

Feliratkozás a következőre: Budapest